Pataiskola 1.rész

Egyszóval attól függetlenül, hogy hathetente kovácsot hívnak a lovukhoz, és - nagyon reméljük - nem házilag "barkácsolják" a patáikat, egyetlen lótartónak sem árt, ha tisztában van a patával kapcsolatos alapvető tudnivalókkal.

Mi is a pata, és milyen patákat ismerünk, azaz milyen csoportokra oszthatjuk a különféle patákat.
A pata a szarutokot és a benne lévő képleteket jelenti. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, ugyanis az ember könnyen megfeledkezik arról, hogy a "pata" fogalom nemcsak azt takarja, amit látunk (vagyis a szarutokot), hanem azt is, ami belül van (vagyis a benne lévő képleteket - csontot, izmokat stb.)
Szabályos a pata akkor, ha az elülső végtagon 45 fokos dőlési szögű, a külső oldala íveltebb, a belső oldala kevésbé ívelt és kevésbé terült, meredekebb. A hátulsó patákon a dőlési szög az elülsőnél nagyobb, 55-60 fokos. Az elülső pata mindig íveltebb, a hátulsó meredekebb - ezt nevezzük szív alakú patának is. A jobb és bal oldali paták természetesen egymás tükörképei.

Hogyan osztályozzuk a patákat?
Az osztályozás alapja, hogy a pata szabályos, szabálytalan, vagy beteg-e. Értelemszerűen minden olyan patát, amely a szabályostól eltér, már a szabálytalan paták közé sorolunk, de fontos megjegyezni, hogy ha egy pata szabálytalan, az még nem jelenti azt, hogy beteg is.

Mi a különbség a szabálytalan és a beteg paták között?
Szabálytalan tehát minden, ami a szabályostól eltér, így például a keskeny pata illetve ennek ellenkezője, a terült pata, de a szabálytalanság lehet diagonális is, amikor a pata átlósan terhelődik. Sok esetben összetévesztik a szabálytalan és a beteg pata fogalmát, pedig míg egy szabálytalan patát - a szabályostól való eltérések ellenére - egészségesnek tekinthetünk, addig a beteg pata kialakulásában valamilyen külső tényező játszik szerepet.
Gyakori eset például, hogy a keskeny patát összekeverik a szűk pata fogalmával, pedig míg a keskeny pata egészséges, csak épp a szabályostól eltér, addig a szűk pata már a beteg paták kategóriájába tartozik. Vizsgáljuk meg ezt az esetet részletesen!

Mi jellemzi a keskeny patát?
Keskeny patáról akkor beszélünk, amikor a pártaszél nyomvonala, nagysága, mérete megegyezik a hordozószél nyomvonalával. Ebben az esetben a pata úgy néz ki, mint egy cső, hiányzik az a sátorszerű formája, amely a szabályos patánál látható. Így nem terül egy kicsit szét a talajon, mint ahogyan egy szabályos pata, emiatt nincs is jó talajfogása. Mindezek ellenére a keskeny pata tulajdonképpen egészségesnek tekinthető.

Mi jellemzi a szűkült patát?
Ahhoz, hogy megvizsgáljuk a szűkült pata külső jegyeit, képzeletben emeljük fel egy ló lábát, és a talptestet magunk felé fordítva nézzük meg annak alakulását. A talptesten megkeresve a pata két legszélesebb pontját, az ezt összekötő képzeletbeli egyenest nevezzük indifferens síknak. (Az indifferens sík helyzete általánosan nem meghatározható, hiszen nincs két teljesen egyforma pata, így a két legszélesebb pont és az azt összekötő képzeletbeli egyenes helyzete is patánként különböző.)
Az indifferens sík mögötti területen a saroktámasz irányában (ez a terület magában foglalja a két oldalfalat és a két saroktámaszi részt) működik a patamechanizmus. Ha ez a terület összeszűkül, akkor a nyírtest is zsugorodik, vagyis az indifferens sík mögötti részen a saroktámasz irányába szűkül a pata. Ez a szűkült pata már a beteg paták - sajnos igen népes -családjába tartozik.

Mitől alakulhat ki a szűkült pata?
A leggyakoribb oka, ha a patát rosszul szabályozza a kovács, és hegyesszögű patát alakít ki. Ez kétféle módon lehetséges. Az egyik, amikor a hegyfalat túlnőtten meghagyja, a másik, ha a saroktámaszból túl sokat vesz el. Természetesen az is előfordulhat, hogy ugyanakkor, amikor a saroktámaszból túl sokat, akkor a hegyfali részből pedig túl keveset szed el a kovács.
Emiatt a saroktámasz lejjebb kerül a normálisnál, és hegyesszögűség alakul ki a hegyfal irányában. Ilyenkor a pata dőlési szöge megváltozik, a szabályos 45 fok (elülső pata) illetve 55-60 fok (hátulsó pata) helyett a dőlési szög akár 15-20 fokosra is megváltozhat.

Milyen problémát okoz a szűkült pata?
Kezdjük megint a legelején: mi is a pata? A szarutok és a benne lévő képletek. A szarutoknak rendkívül nagy a szerepe, épp ezért ha a szarutok formáját jelentősen megváltoztatjuk, ez magával hozza a benne lévő képletek helyzetének megváltozását is.
Ha megnézzük egy ápolt, egészséges pata metszetét, azt láthatjuk, hogy a szaruképződmény a hegyfal irányában vastagabb, a saroktámasz irányában pedig vékonyodik a szarutok. Ha pedig vékonyodik, akkor egyértelmű, hogy az ellenállóképessége is csökken. Amennyiben a kovács hegyesszögűre alakítja ki a patát, ráadásul ismerjük a szarutok ellenállóképességének különbségeit az egyes részeken, könnyen megérthetjük, hogy ebben az esetben a benne lévő képletek feszülnek.
A felületes és a mély ujjhajlító izom a benne lévő képletekhez tapad. Ha hegyesszögű a pata, akkor az hátulról feszül, ha pedig feszül, akkor mint egy kötél, összehúzza a benne lévő képleteket. Ez pedig azt eredményezi, hogy a két oldalfal, amely ellenállóképességgel nem rendelkezik, összehúzódik.

Hogyan előzhető meg a szűkült pata kialakulása?
Mivel a leggyakoribb kiváltó ok a rossz pataszabályozás, ezért értelemszerűen ne akarjuk "házilag" megoldani a pataszabályozást még a látszólag problémamentes lovak esetében sem, hanem mindig forduljunk szakemberhez! De a szűkült pata kialakulásának egyéb kiváltó okai is lehetnek, amelyek elkerülhetőek lennének.
Az egyik ilyen kiváltó ok, ha folyamatosan túl kemény talajon használják a lovat, futtatják, megerőltetik. Ez gyakran úgy következik be, hogy az addig rendszeresen patkolt lovat hirtelen patkó nélkül dolgoztatják az addigihoz hasonló mértékű terheléssel, így az amúgy gyenge ellenállóképességű szarutok megterhelése a pata szűküléséhez vezet.
Azonban akár a pataápolás elhanyagolása is vezethet ehhez a problémához, ugyanis az ápolatlan, gondozatlan patánál könnyen kialakul a nyírrothadás, ami azzal jár, hogy a saroktámasz irányában fájdalmas gyulladás jön létre. A fájdalmas részt természetesen igyekszik kímélni a ló, a hegyfali részt terheli inkább, és a folytonos feszítés szintén a pata beszűkülését eredményezheti.

A patkolásról

Mindenek előtt: kell-e a ló lábára patkó?

A legfontosabb egyáltalán azt eldönteni, hogy szükség van-e a patkolásra. A patkolás egyetlen célja az, hogy védjük a patát, vagyis a patkolás egy szükséges rossz, amit az igénybevétel, a "civilizációs ártalmak" (pl. aszfalton, kemény talajon való járás stb.), illetve a pata problémái tehetnek szükségessé. Hogy magát a patkolás folyamatát melyik kovács hogyan kivitelezi, az már egy másik kérdés.

Melegen vagy hidegen?

Ez a kérdés számos lótulajdonosban felmerülhet, hiszen ma újra reneszánszát éli a melegen való patkolás. Más kovácsok viszont hidegen patkolnak, így jogos a felvetés, vajon milyen érvek szólnak az egyik vagy a másik megoldás mellett.
A melegen történő patkolásnak történelme van. Gondoljunk csak bele: hajdanán a ló ment a kovácsműhelybe, nem pedig a kovács jött ki a lóhoz. A műhelyben a kovács maga készítette a patkót, hiszen nem vehette meg az üzletben a kész patkót, ahogyan manapság, amikor különböző méretekben, jobbos-balos, illetve első-hátsó változatban kapható a - ráadásul hidegen is jól alakítható anyagból készült - kész patkók sokasága. Hajdan a lovat elvitték a műhelybe, a kovács elővett egy szál anyagot - a kiválóan kovácsolható, 0,2% széntartalmú, kopásálló, kiváló anyagminőségű nyers anyagot -, beletette a kohóba és felhevítette, hiszen azt még ki kellett kovácsolni. Ebből következik, hogy a melegen igazítás (vagyis amikor a patkót még melegen a patára helyezik, amin az égésnyomot hagy) egy, a technológiából adódó lehetőség volt, hiszen adott volt, hogy a patkó meleg. (Meg kell jegyezni, hogy akkoriban az a fő szempont, hogy "mindig a patkót igazítjuk a lóra és nem fordítva", teljesen igaz volt, hiszen a kovács egy teljesen nyers anyaggal kezdett dolgozni, így kizárólag a patkót készíthette el az adott patának megfelelő alakúra.)

Miért "sütik" rá gyakran a patkót a patára?

Szomorú tény, hogy ez a kérdés egyáltalán kérdés lehet. A hajdani kovácsok ugyanis sohasem "sütötték" rá a vasat, nem "égették fel" a patát a patkoláskor, ilyen módszerről egyetlen helyen sem olvashat senki a szakirodalomban. De valóban melegen próbálták rá a patkót a patára, csakhogy ezt "fekete melegen való igazításnak", és nem felégetésnek nevezték.

Mi az a "fekete melegen igazítás"?

Ha felhevítünk egy anyagot, akkor a melegítéssel elért különböző színek egy-egy hőmérséklet fokozatot jelentenek. A nyers patkó anyaga hidegen barnás színű, hiszen oxidréteg borítja. A melegítés során először kékesfekete, vagyis "fekete meleg" lesz, ami kb. 4-500 oC-ot jelent. A további melegítés hatására ezután előbb cseresznyevörösbe megy át (7-800 oC), majd szalmasárga lesz, míg végül fehéren izzó lesz. Ezt az állapotot követi az olvadási pont, amikor fehér szikrákat fröcskölve egy fehéren izzó, képlékeny anyaggá válik a vas, ez 1350 oC-on következik be.

A patkót csakis ezen az úgynevezett fekete meleg hőmérsékleten szabad a patára igazítani, így is épp csak egy pillanatra odaérintve a szaruhoz. Az eljárás lényege, hogy így a patán a felhevített vas egy nyomvonalat hagy, ami megmutatja, hogy hol nem egyenletes még a patkó vagy a pata síkja. Az alapszabály ilyenkor is ugyanúgy érvényes: a patkót kell a patához igazítani, és nem fordítva. A patkó igazítása alakra, formára és síkra vonatkozóan lehetséges. A patát csakis a síkra igazításnál lehet befolyásolni, hiszen az még lehet egyenetlen, éppúgy, ahogyan maga a patkó is.

A fekete melegen való igazítás helyett persze éppúgy lehetne alkalmazni egy olyan módszert is, amelyben valamilyen tetszőleges anyaggal bekenem a patát (akár krétaporral, vagy egyszerűen leteszem egy teljesen sík felületre, majd megnézem, hogy hol marad rajta szennyeződés és hol nem), de hajdanán, amikor a kovács a ló ottlétekor készítette el a megfelelő patkót, ez volt a legkézenfekvőbb megoldás.

Mire jó akkor a "mobil kohó"?

Manapság jó néhány kovács használ úgynevezett mobil kohót, amit egyszerűen magával vihet a többi felszereléssel együtt a lótulajdonos istállójához. Csakhogy patkót már nem nyers anyagból készít, ugyanazt a boltban vásárolt kész patkót használja, mint a hidegen dolgozó kovácsok. Kétségtelen ugyan, hogy melegen könnyebb a patkót alakítani, mint hidegen, de tényleges funkciója nincs ma a kohóknak, nem is szólva arról, hogy ha a fekete melegnél magasabb hőmérsékletre hevíti fel a vasat és "rásüti" a patkót a patára, azzal kárt is okozhat a pata szerkezetében.

Miért csak az elülső lábakra kerül sok esetben patkó, a hátulsókra pedig nem?

Ennek megválaszolására először térjünk ismét vissza a szabályos pata fogalmához. Milyen is a szabályos pata? Az elülső végtagon íveltebb, terültebb, mint a hátulsón. A terültebb pata két oldalfali szaruja, körívelten a hordozószél, azaz az oszlopos szaruréteg sátorszerűen növekszik. Ez azt jelenti, hogy a növekedés nem párhuzamos, vagyis minél jobban növekszik a szaru, annál nagyobb lesz a hordozószél átmérője. Minél jobban túlnő a szaru, annál nagyobb lesz a pata. Ha nagyobb a pata, hosszabb a "körömrész", a talptestétől függetlenül, hiszen már túlnövekedett, akkor az ellenállóképessége csökken. Ezzel szemben a hátulsó pata keskenyebb, kevésbé ívelt, így a szaruoszlop is a párhuzamoshoz jobban közelítve növekszik lefelé és a talajjal is nagyobb szögben érintkezik, így az ellenállóképessége is nagyobb, mint az ellső pata szarujáé.
A másik ok a súlyviselésből adódó különbség. A lovaknál természetes egyensúlyi helyzetükben nem egyenlő terhelés jut az elülső és a hátulsó végtagra. Olyannyira nem, hogy az elülső végtag viseli a súly kétharmad, míg a hátulsó az egyharmad részét. Vagyis a csak az elülső lábakra való patkolás oka egyrészt az az általános tény, miszerint a patkolás azért van, hogy védjük a patát, másrészt az a két fontos tényező, hogy a pata alakja, formája, valamint a súlyviselés eloszlása az elülső végtagnál kedvezőtlenebb, mint a hátulsónál, így az elülső végtag pataszaruja jóval nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint a hátulsó végtagé.

A mankós állás

Mi jellemzi a mankós állást?

Mankós állás esetében, mivel az egész képlet a szarutokkal együtt kibillen normális, szabályos helyzetéből, a ló csak a hegyfali részt kezdi terhelni. Ahogyan a pata szaruja növekszik, a hegyfali részen egyre jobban eltapossa a ló, a pataszaru gyakorlatilag eltépődik az összekötő réteg nyomvonalánál. A saroktámasz irányában ezzel szemben nincs megfelelő terhelés, épp ezért ezen a területen túlnőtt lesz a szaru, és - idejében történő megfelelő beavatkozás, pataszabályozás nélkül - ez a helyzet egyre inkább rosszabbodik.

Hogyan alakulhat ki mankós állás?

Két alapvető csoportra oszthatjuk a mankós állást: egyrészt öröklött, másrészt szerzett változatát különböztetjük meg. Az öröklött mankós állás értelemszerűen nem megelőzhető, legfeljebb a további tenyésztésből kizárva a hibát örökítő egyedeket, csökkenthetjük az előfordulását. A szerzett mankós állás kialakulásában azonban a takarmányozásnak rendkívüli szerepe van.
A növekedésben lévő csikók takarmányozásában gyakori "túlkapás" az energiában, fehérjében túl dús kiegészítők, sőt akár egyes szteroidok etetése is. Ez ahhoz vezet, hogy a csikó csontrendszere intenzívebben kezd növekedni a normálisnál, míg az ízületeket működető ínrendszer fejlődése nem képes követni ezt a felfokozott növekedési tempót. Ennek természetes következménye, hogy a növekedésben "lemaradó" ínrendszer megváltoztatja a túlzott intenzitással növekvő csont helyzetét.

Mit jelent az, hogy kibillen a patacsont?

A pata belsejében található patacsont normális működéséhez megfelelő erejű és méretű ínrendszerre van szükség, amely a hajlító és a feszítő funkciókat működteti. Ha a csontrendszer hirtelen növekedésnek indul, és az ínrendszer nem képes követni azt, akkor - ha anatómiailag megvizsgáljuk a patacsontot - azt látjuk, hogy az alsó képleteknél több illetve erősebb ínszalagok találhatók, mint az elülső anatómiai résznél, és ha a csont középen intenzíven növekszik, akkor az erősebb ellenállás irányában elmozdul, kibillen a patacsont és ezzel együtt a pata teljes képlete is.

Mi a pataízületi és mi a csüdízületi mankós állás?

Az előbbiekben megbeszéltük, hogy mi az alapvető különbség az öröklött és a szerzett mankós állás között. De a szerzett mankós állás is többféle csoportba sorolható, hiszen nem csak a patacsont, hanem a csüd problémái is vezethetnek mankós állás kialakulásához. Ha a ló csüdje túl meredek, ez a hegyfal túlzott terhelésével és a saroktámasz tehermentesülésével jár együtt. Nem megfelelő pataszabályozás mellett ez a meredek csüd is elvezethet a mankós állás kialakulásához.

Mit tehet a kovács a mankós állás javítása illetve kiküszöbölése érdekében?
A lovak általában hároméves korukra érik el felnőttkori fejlettségüket, így az addigi időszakban még könnyebben korrigálhatók az esetleges problémák, mint a későbbiekben. A jó kovács nem "megkörmöli", hanem "pataszabályozza" a lovat, hiszen feladata nemcsak az, hogy "rutinból" egyenletesen elszedi a túlnőtt szarut a pata teljes felületén, hanem az is, hogy felismerve az esetleges problémákat, megpróbálja azokat korrigálni. A mankós állás esetén, mint azt már említettük, a ló csak a pata hegyfali részét terheli, a saroktámasz irányában azonban nem. Így a tehermentesített rész nem is kopik, a hegyfali rész azonban túlzottan is. Ha a kovács egyenletesen szedi el a pataszarut, azzal csak tovább fokozza a bajt. A jó megoldás az lenne, ha látva a mankós állás kialakulásának veszélyét vagy meglétét, a pataszabályozáskor a hegyfali részből már egyáltalán nem szedne el - mivel azt a természet megoldotta, a mozgásból eredően az kellőképpen elkopott -, a saroktámasz irányában viszont túlnőtt a szaru, így azt kell megfelelő mennyiségben eltávolítani. Ha tehát a kovács nem "ész nélkül", hanem a problémát átlátva, a pata szabályozásának lehetőségeit alaposan mérlegelve dolgozik, akkor számos esetben idejekorán korrigálhatja a kezdődő szabálytalanságot illetve patabetegséget.