|
A terepviszonyok rendkívül változatos lehetôségeket kínálnak a ló tornáztatására.
Csak, hogy néhány példával éljünk
• Dombos vidék:
A dombon való lemenet optimális segítség a ló összeszedésére. Arra kell csupán ügyelni, hogy lépésben teljesítsük ezt a feladatot, hogy a súlypontja mindenképp maga alá kerüljön. Az igazán meredek lejtôk próbára teszik a ló egyensúlyát is. Bizonytalan lovaknál így érdemes az elôbb elhangzottakat elôször cikkcakkban megpróbálni. A dombon való felmenet a hátsó lábakat erôsíti. Ezt is lépésben teljesítsük, így a hát és a far megerôsödését érhetjük el.
• Különbözô talajviszonyok:
Ha egy lovat állandóan ugyanazon a talajtípuson tréningeznek, probléma adódhat abból, ha versenyen mélyebb vagy éppenséggel keményebb talajjal találkozunk. E bizonytalanság kiküszöbölésre érdemes különbözô talajviszonyon lovagolni (mezôn, szántáson).
• Egyenes, keskeny útszakaszok:
Ezeket a részeket hajlításokkal dobhatjuk fel leginkább. Vállat be, farat be, vállat ki, ezek mind olyan feladatok, amelyek elengedtetik a lovat.
Az elengedettségen és az összeszedettségen más módon is lehet segíteni, az ilyen keskeny egyenes utakon. Kihasználva a lovak ilyen utakon való átlagosnál kicsit nagyobb menôkedvét sok elôre-visszát kell lovagolnunk, így még az egészen feszes lovak is ellazulnak.
• Kanyargós utak:
Ha egy út többször élesen kanyarodik, ez jó alkalmat kínál az ugrásváltás gyakorlására. Noha a lovak ilyenkor szinte maguktól átugranak helyes lábra, finom segítséget azért adhatunk nekik, a feladat teljesítését pedig mindenképp dicséret kövesse.
• Mezők:
A mezőn való lovaglásból a ló korához mérten eltérô elônyök származnak. Fiatal ló könnyebben megtalálja a lovas alatti egyensúlyt a természetes környezetben, mint a négy fal között. Fontos viszont, hogy egyenletesen tartsuk két csizmánk közt, és ne hagyjuk elrohanni.
Egy kiképzett díjlóval például azért érdemes mezôn feladatokat gyakorolni, mert itt garantáltan nincsenek betuk vagy négyszög, melynek megszokott pontjain szinte mindig ugyanazok a feladatok fordulnak elô. Így a ló is megtanul jobban odafigyelni a segítségekre, hiszen nem tudhatja elôre, hogy mi következik.
• Fák:
Ha útközben találkozunk fákkal, érdemes közülük egyet kinézni magunknak és körülötte kiskört vagy körszukítést gyakorolni bármely jármódban. Egy fasort pedig akár kígyóvonalak gyakorlására is felhasználhatunk.
Hasznos tanácsok
|
Ló és lovas számára nincs is szebb dolog, mint egy kikapcsolódást jelentô tereplovaglás. De érdemes az elsô alkalommal kicsit óvatosabbnak lennünk, hiszen azok a lovak, melyek több hónapja mindennapjaikat egy poros fedelesben töltik, mesterséges megvilágításnál, különösen felszabadultan viselkednek, ahogy ismét kikerülnek a szabadba. Különösen azoknál a három-, négyéves lovaknál kell odafigyelni, amelyek elsô lépéseiket a nyereg alatt a négy fal között tették meg. |
|
|
Íme néhány jó tanács, melyekkel igyekszünk megkönnyíteni azt a bizonyos elsô kilovaglást.
Ha lehetôség van rá, lovunkat tegyük ki karámba a tereplovaglás elôtt! Így a négylábú hozzászokhat az új talajviszonyokhoz, a naphoz, a szélhez, és az általuk felszabaduló energiákat azonnal le is vezetheti.
Fiatal, illetve heves vérmérsékletu lovaknál talán elônyösebb a szabadban való futószárazást alkalmazni, így kisebb a sérülés veszélye. A legjobb megoldás, ha a lovat még a futószárazás elôtt is kézen sétáltatjuk tizenöt percig, így ha rögtön rodeóval kezdi a munkát, akkor sincs gond, mert már bemelegedtek valamennyire az ízületei.
Ha az említettek közül egyikre sincs lehetôségünk, akkor dolgozzuk le a lovat egy kicsit a fedelesben, hogy legalább az istállógôz kijöjjön belôle, mielôtt újra szembetalálja magát a természettel.
Ha tehát lovunk már kellôen hozzászokott az új környezethez, kezdetét veheti a tereplovaglás!
A következô nagyon fontos dolog, hogy kilovaglás elôtt ellenôrizzük felszerelésünket. Egy megrepedt csat vagy egy kilazult szíj akár katasztrófához is vezethet.
Terep elôtt nem érdemes drasztikus zablacserét alkalmazni, hiszen elég újdonságot jelent a ló számára a környezet, ezért szükségtelen gyarapítani ezeket. Ezenkívül pedig ne reménykedjünk abban, hogy egy élesebb zablával (legyen az pelham vagy feszítôzabla) könynyebben megfogjuk a lovat terepen, hiszen amelyik lónál munkában is tíz méterbe kerül, mire felveszi az ember vágtából ügetésbe, ott egy élesebb zabla terepen már nem segíthet. Érdemes tehát a lóval addig gyakorolni az átmeneteket, míg az teljesen érzékenyen reagál a segítségekre, és csak azután kockáztassuk meg az elsô terepezést. Addig pedig a karámozás bôven elég kikapcsolódást nyújthat számára.
Ha mindenképp valamilyen segédeszközt kívánunk bevetni a tereplovaglás során, érjük be egy martingállal, amely megkönnyíti a felvételeket, ugyanakkor, ha a ló valamitôl hirtelen megijed, nem akadályozza, nem akadhat bele. Nem úgy, mint a kikötôszár vagy segédszár esetében.
Indulás elôtt lovunk patkóját is ellenôrizzük, hiszen egy meglazult patkó nem tarthat ki sokáig terepen.
Ha a lovat nem dolgoztuk le a tereplovaglás elôtt, akkor itt is be kell tartani a 15 percnyi lépést, amíg ízületei bemelegednek. Egészségügyi szempontból tehát nem tanácsos rögtön vágtával indítani, azzal a céllal hogy kifárasszuk a lovat.
Ha fiatal lovunk van, terep elôtt érdemes összeverbuválni egy tapasztalt lovasokból és lovakból álló csapatot, és így nekivágni az útnak, hiszen az állatok általában egymás közt érzik a legnagyobb biztonságban magukat.
Az elsô alkalommal, ha lehet, kerüljük az aszfaltozott utakat , hiszen itt ijedség esetén túl nagy a csúszásveszély.
Kerüljük az eddig ismeretlen mezôket és földeket is, amelyek így tél után nagyon fel lehetnek ázva, ezért nem igazán biztonságosak.
Visszafelé lépésben tegyük meg az utat. A lóról csak akkor érdemes leszállni terepen, ha az kézen is jól viselkedik. Sok ló ugyanis még a fedelesben sem hagyja könnyen vezetni magát, így terepen még kevésbé respektálja gazdája jelenlétét. Maradjunk ilyenkor inkább a nyeregben, és hagyjuk hogy lovunk megismerkedjen az új környezettel, nézzen meg elôször mindent alaposan, akár felemelt fejjel is.
A megnyírt lovat - ha a hômérséklet úgy engedi - lovagolhatjuk terepen takaró nélkül is, ha azonban fúj a szél és nem süt a nap, akkor ne induljunk el takaró nélkül. A tereplovagláshoz szinte kizárólag olyan takaró tanácsos, amely jól rögzíthetô, és lehetôleg a nyereg alá rakjuk, de úgy, hogy ne zavarja a lovat.
Ha tehát kellô elôkészület után és felelôsségteljesen vágunk neki az elsô tereplovaglásnak, feledhetetlen élményben lehet részünk, melyet az elkövetkezendô szezonban rengetegszer megismételhetünk majd.
Lovaglás a hidegben
|
A nyári hónapokban sok lovas az egyik versenyről a másikra megy, lóval keresi fel a barátait, vagy hosszú túralovaglásra indul. Mindez nem gond, ha az idő jó, hétágra süt a nap az égen. Ha azonban megjelennek az első esőfelhők, vagy akár már le is esnek az első cseppek, a jókedv gyakran pillanatok alatt fagypont alá süllyed. Hát még amikor ősszel kinő a lovak téli szőre, és a hőmérő higanyszála is lassanként egyre lejjebb ereszkedik! Ilyenkor a lelkesedés is gyorsan csökken, hogy lovunkkal fedezzük fel a vidéket. |
|
|
Pedig a lovaknak a hideggel és a téllel semmi bajuk - ezt csak az úgynevezett "jóidős lovasok" beszélik be maguknak, akik a lovukat ilyenkor a legszívesebben bebugyolálnák és garázsba állítanák, mint egy cabriót. Egy régi mondás szerint: "nincs rossz idő, csak rossz ruha". És igazuk is van azoknak a kalandoroknak, akiket semmi sem láncol a meleg kályha mellé. Amikor kipirult arccal mesélnek kalandos lovaglásaikról a hóesésben, vagy fejlámpával felfegyverkezve az alkonyatban, az embernek kedve támad kipróbálni. De hogyan kezdjük?
Legfontosabb a megfelelő felszerelés
Az okos felkészül, megismeri a lovát, és előre alkalmazkodik mindenféle helyzethez. A forró évszakokban senkinek sem jutna eszébe termotakarót teríteni nemes négylábújára. Azonban amikor este, az elvégzett munka után már a szél fütyül a fák közt, vagy a vihar vad fuvallatokkal esőt hord minden repedésbe, a lovas óvatosabb lesz. A huzatot a lovak egyáltalán nem szeretik, ezért pontosan meg kell különböztetni a friss levegőtől. Ahogy a lovas ember először megtanulja a szemével felmérni a lovat, és annak megfelelően etetni, az éghajlati viszonyokhoz is alkalmazkodnia kell. Ez az ősrégi képesség sajnos mai, gyorsuló világunkban egyre inkább elvész, aminek nagyon is gyakran csillagászati összegekről szóló állatorvosi számlák a következményei.
Azok az állatok, amelyeket túl keveset mozgatnak, és hosszú állásidőkkel kell megbirkózniuk a sporttevékenységgel váltakozva, hosszú távon biztosan nem lesz robusztus egészségük, ezért rájuk valóban jobban kell vigyázni, mint például szabadban tartott társaikra. Például az az érv a téli kilovaglások ellen, hogy a hó felgyűlik a pata alatt, ma már nem állja meg a helyét. A lovasboltokban kapható úgynevezett hókivető patkóalátétek különböző változatai megakadályozzák, hogy le kelljen mondanunk a lovaglásról a fehér pompában. A gumírozott szárú termocsizmák szárazon és melegen tartják a lábujjainkat, a termonadrágok kellemes ülést biztosítanak és megvédenek a hűvös esőtől. Az átnedvesedett lovaglónadrág ugyanis egy fél óra alatt elronthatja a kilovaglás örömét, és ezek után igazán nehéz lesz lovastársainkat - és magunkat - rávennünk egy újabb téli túrára…
Ridegtartás vagy istálló?
Ha a lótulajdonos egy boldog lovat szeretne, előnyben fogja részesíteni a nyitott istállót. Az állatok mindig a friss levegőn lehetnek, és az életükhöz nincs is szükségük az istálló szűk falaira. Egy istállózott ló is pillanatok alatt örömmel alkalmazkodik az új helyzethez, és nem vágyakozik mindenáron a boksz sötétjébe. Az emberek sokkal bonyolultabbak: a központi fűtéstől elkényeztetve, az iparilag készült ételtől puhánnyá téve és mesterséges fényhez szokva a szabad természetben a szó legszorosabb értelmében a sötétben tapogatóznak.
Aki eddig ahhoz volt hozzászokva, hogy a lovát egy tiszta és száraz boxban látogatja meg, etető automatával és szomszédos lovasszobával, bizony erősen át kell hangolódnia. Jó, ha van a szekrényében például egy bárányszőrrel bélelt ausztrál lovaglókabát és meleg síanorák. Az italautomatát felejtsük el, és cseréljük termoszra jó forró teával, a neoncsöveket pedig erős zseblámpára.
Ami nagyon fontos: a lovaglás tempója a szőrzet hosszához kell hogy alkalmazkodjon - minél nedvesebb és hűvösebb az idő, annál lassabb legyen a lovaglás. A vadállatok, amelyekkel a természetbarátok találkozhatnak, ilyenkor szintén lassabban mozognak, hogy energiát spóroljanak.
Megfelelő táplálás
Minél rövidebbek a nappalok, annál több élelemre van szükség, hogy a test alapháztartását fenntartsuk. Az embernél ez általában fordítva van: minél kevesebbet mozog - és kényszerűségből ezt is teszi a hideg évszakban -, annál jobban hízik. A négylábúak hosszú napokon, heteken át alacsony hőmérsékleten tartózkodnak, ezért tápláló ételre van szükségük. A széna önmagában többnyire csak a ridegen tartott és emellett alig dolgoztatott lovaknak elég. Például egy finom arabot, amely érzékenyen reagál a nedves és hideg időre, gondosan kell ápolni, Ilyenkor kissé meg lehet emelni az abrakadagot és annak összetételét is - de csak érzéssel. Aki nem tudja önállóan eldönteni, mit és mennyit is etessen ilyenkor, konzultáljon egy takarmányozási szakemberrel, nehogy jószándékunkkal többet ártsunk a lónak, mint amennyit használunk. Egy kis lédús takarmánykiegészítés még egy lónak sem ártott - de ügyeljünk rá, hogy a gyümölcs és a zöldség ne legyen kártevő elleni szerrel kezelt, nehogy allergiát váltson ki. Az ásványi anyagokról se feledkezzünk meg: a csak zabra alapozott abrakolás mellett komoly vitamin- és ásványianyag-kiegészítést kell adnunk, amit speciális táppal is megoldhatunk. A kínálat manapság már hatalmas, aki nem tud dönteni, hagyja a lovára a tesztelést egy kóstolással.
Lovaglás nehéz körülmények között
A lovasok többsége biztosan nem szeret esőben lovagolni. A sötét felhőknek azonban nem szabad visszatartaniuk attól, hogy legalább megpróbáljunk szárazon hazaérkezni. Kaphatók már eső elleni könnyű takarók és egyéb vízhatlan felszerelések, amelyek szinte teljesen szárazon tartják a lovat és a lovast egyaránt a legnagyobb eső vagy havazás idején is.
A fényvisszaverővel ellátott fejvédők és a ló lábára csatolható "lábtapaszok" segítenek a közlekedés többi résztvevőjének észrevenni a kalandor négylábút és lovasát.
Bár sok helyen elátkozzák, de semmi nem szól az ellen, hogy mobiltelefont vigyünk magunkkal a lovaglásra. Ha egyszer a ló véletlenül rosszul lép, elesik, és a lovas ne adj'''' isten eltöri a lábát, nem kell fél lábon visszabotorkálnia az istállóba. Egy telefonhívás és a kereső csapat céltudatosan rájuk talál. Végre vége szakadhat azoknak a rémtörténeteknek, amelyek minden évben ott keringenek a lovasiskolák büféiben: "A lovast csak három nap múlva találták meg!"
Egy kis érzékkel és szívvel minden lókedvelő kínálhat változatosságot a lovának, amit az annyira szeret, és ha netán rosszul is sülne el, a hazatérés, a lócsutakolás és a csuromvizes ruhák lecserélése után a kalandok elmesélése a kandallónál olyan kellemes dolog, amire az ember sok év múlva is emlékszik, és talán a - természetesen szintén lómániás - unokáinak is szívesen mesél majd…
Tereplovaglás
|
Az augusztusi kánikulai forróság után felüdülésnek hat a "vénasszonyok nyara", vagyis a szeptember enyhe időjárása, simogató napsugarai. Leszámítva azt a szomorú tényt, hogy a szeptemberrel végérvényesen befejeződött a vakáció és a nyaralások ideje, a lovasok számára a koraősz még sok örömöt tartogat. Ilyenkor gyönyörű igazán a természet! A növények is felüdülnek az égető forróság után, az erdő ezer színben pompázik, és a szúnyogok, böglyök szezonjának is vége már. Érdemes felkerekedni, és nemcsak egy-két órás kilovaglásra, hanem egész napos, vagy akár a teljes hétvégét kitöltő túrára indulni lovainkkal. |
|
|
Felkészülés a túrára
Ha egyébként is mindennap legalább két-három órát töltünk lóháton, illetve lovunk is ugyanennyit dolgozik naponta nyereg alatt, akkor a kondícióval nem lesz gond. Ha azonban a nyarat alaposan végiglustálkodtuk, akkor bizony nem árt néhány hétre előre tervezve az "erőnléti edzéseket" megkezdeni, hogy a túrára visszanyerjük a nyár eleji kondit. Ezzel elkerülhetjük a túra utáni kiadós izomlázat és a fájdalmas feltöréseket a hátsó felünkön, és lovunk sem erőlteti meg túlzottan lábait. A felkészülés időszakában változatos terepeken lovagoljunk, mászassunk sokat le és fel, és ne felejtsünk el átgázolni egy-két patakon vagy pocsolyán sem.
Ha egyszer-egyszer a lovardában maradunk idomító edzésen, itt is kitalálhatunk néhány "csalafinta" feladatot, amelyekkel lovunk bátorságát - és ha sikerrel járunk, saját önbizalmunkat is - növelhetjük. Állítsuk olyan nehézségek elé lovunkat, amilyenekkel a túra során is találkozhat - pl. léptessünk át deszkapallókon (vagy akár megpróbálkozhatunk a "libikókával" is), haladjunk át színes szalagok és zörgő tárgyak között, és szoktassuk lovunkat a túrán használatos felszerelésekhez (nyeregtáskához, esőkabáthoz, eső ellen védő munka-lótakaróhoz) is, hogy ne az induláskor érjen minket - illetve a lovunkat - kellemetlen meglepetés.
Egynapos túrák
Ha egynapos túrára indulunk, különösebben nem kell előre terveznünk, mindössze arra ügyeljünk az útvonal kiválasztásánál, hogy az esti etetés megszokott időpontjára valóban haza is érjünk a lovakkal. A távolságok megtételénél úgy számolhatunk, hogy egy nyugodt egyórás tereplovaglás alkalmával, amelyben sok séta, közepes mennyiségű ügetés és egy-két rövid vágtaszakasz van, nagyjából 7-8 km-t teszünk meg.
Egy egész napos túra során persze nem ülünk nyolc órán át nyeregben, és a hosszabb kilovaglás arányában több lépés és ügetés szakaszt, és jóval kevesebb vágtát tartalmazzon, mint ha nyolcszor egy órát lovagolnánk, vagyis egy nap alatt nem fogunk 55-60 km-t megtenni, ezt hagyjuk meg a távlovas versenyzőknek. Takarékoskodjunk a lovak erejével, a lovaglás elején és végén ne vágtázzunk, és közben is csak rövid vágtaszakaszokat iktassunk be, de ha jelentősebb távolságot kell megtennünk, még jobb, ha teljesen mellőzzük a vágtát, és inkább sok ügetéssel és közben néhány lépésszakasszal teljesítjük a távot.
Oda-vissza 30-35 kilométert nyugodtan megtehetünk, egy kiadós déli pihenővel, amikor nemcsak mi ebédeljünk meg, hanem a lovak is kapjanak némi abrakot vagy legalább legelési lehetőséget. A délutáni indulás előtt ne feledkezzünk meg az itatásról sem!
Lovaglás több napon át
Ha a teljes hétvégét lovastúrázással szeretnénk tölteni, erre alaposan fel kell készülnünk. Ez nemcsak a fizikai felkészülést, hanem a szervezést is jelenti, hiszen minél hosszabb a túra, annál pontosabban kell megterveznünk a legyőzni kívánt távolságot, és persze közben aludni és enni is kell valahol.
Az útvonal kiválasztásakor lehetőleg úgy tervezzünk, hogy egészen más útvonalon induljunk el, mint amerre visszafelé haladni fogunk, így az utolsó pillanatig izgalmas, az újdonság erejével ható környékeken járhatunk. Kétségkívül a legkényelmesebb, de ezzel együtt a legköltségesebb megoldás, ha lehetőségünk van valamilyen lovas panzióban elszállásolni magunkat éjszakára, ahol nemcsak mi, hanem lovaink is megfelelő ellátásban részesülnek. Ehhez persze némi szerencse is kell, hiszen kérdéses, hogy az istállónktól épp az ideális távolságban találunk-e erre alkalmas szálláshelyet. De sehová sem állíthatunk be váratlanul, főképp lovakkal nem, úgyhogy a szállást előre gondosan meg kell szerveznünk.
Ha a vendéglátóink csak férőhelyet biztosítanak a lovaknak, takarmányt azonban nem, akkor korábban azt is a helyszínre kell szállítani. (Egyébként jobb is, ha a fárasztó napi menetelés után a lovak az otthon megszokott szénát és zabot kapják, ráadásul így nem lehet vita a takarmány minőségével kapcsolatban sem.) Az alomszalma vagy fűrészpor természetesen nélkülözhetetlen tartozéka a bérbeadott boxnak, úgyhogy erre nem kell külön gondot fordítanunk.
Jó, ha van olyan nem lovagló kísérője is a csapatnak, aki autóval jut el a szálláshelyre, így sokkal több felszerelést vihetünk magunkkal, mint ha mindent lóháton kellene szállítanunk. Ebben az esetben olyasmiket is elvihetünk a túrára, amikre remélhetőleg nem is lesz szükség, de biztos, ami biztos, jobb ha kéznél vannak - fáslik, gyógyszerek, lótakarók, abrakos és itatóvödrök stb. -, ha pedig magunk főzünk, az autós kísérő már meleg vacsorával is várhatja a fáradt vándorokat a célállomáson...
Amennyiben nomád túrát szervezünk, és a szabad ég alatt akarunk éjszakázni, további felszerelésekre is szükségünk lesz, amiket szintén célszerű külön szállítani. A lovasok nyilván sátorban szeretnének aludni, ehhez jön még a hálózsák és számtalan pokróc, amelyeket szükség esetén persze megoszthatunk lovainkkal is. A lovak biztonságos elhelyezése sokkal nehezebb: mindegyiküket úgy kell elhelyeznünk éjszakára, hogy abból ne legyen baleset, vagyis ne tudjanak összerúgni, de ne is gabalyodhassanak bele a kikötésre használt vezetőszárakba. Minden lovat úgy kell megkötnünk, hogy ha akar, le tudjon feküdni pihenni, de ne léphessen bele a köteleibe, és alatta száraz, tiszta, puha talaj (lehetőleg puha fű, vagy az erdőben bőséges avar) legyen. A kikötésre nagy gondot fordítsunk, nehogy reggelre hűlt helyét találjuk lovainknak, akik éjszaka elkötve és önállósítva magukat, toronyiránt hazaindultak a lovardába.
A felszerelések
Egy "vérbeli" lovastúrázó minden felszerelését magával viszi, és nem tart igényt holmi civilizációs "szörnyszülöttre", azaz a segítők autójára. Ehhez azonban legalább egy megfelelő nyereg szükségeltetik, olyan, amelyre egyszerűen felköthetők az első és hátsó nyeregtáskák és bennük minden szükséges holmi. Erre a célra legalkalmasabbak a westernnyergek, amelyeket eleve arra találtak ki, hogy nagy távolságok megtételekor is kényelmes ülést biztosítsanak, és fel lehessen rájuk szerelni minden szükséges felszerelést.
Az első és hátsó nyeregtáskákba úgy csomagoljunk, hogy a jobb és bal oldalukon egyforma súly legyen, máskülönben könnyen elmozdulhatnak és nyomhatják a lovat. A kemény, szúrós tárgyakat a külső oldalra tegyük, és a pakoláskor ügyeljünk arra, hogy a nyeregtáska lóra simuló felén csak puha és egyenletes nyomás nehezedjen - éppúgy, mintha gyalogtúrához a hátizsákunkba csomagolnánk. Természetesen minden csörgő, zörgő tárgyat gondosan csomagoljunk be, hogy ne zavarja a hátulról érező ijesztő zaj a lovunkat. A nyeregtáskák két szárnya között remekül elférnek a szoros göngyöleggé csavart pokrócok, vagy akár a könnyű sátor is.
Ha sok a felszerelés, és vannak megbízható, összeszokott lovaink, amelyek nyugodtan mennek egymás mellett, vihetünk magunkkal málhás lovat is, amelyen senki nem ül, viszont szállítja az összes további felszerelést. A felmálházásra természetesen ugyanazok a szigorú szabályok vonatkoznak, mint a lovast is cipelő ló csomagjaira - vagyis ne billegjen, egyensúlyban legyen és ne törhesse fel a lovat a felszerelés.
Ha gyakran szervezünk többnapos túrákat, érdemes beszereznünk néhány praktikus felszerelési tárgyat, amelyeket a lovardában nem, a túra során azonban annál inkább kihasználhatunk.
Az abrakolást megkönnyíti, ha minden ló számára készítünk egy-egy abrakos zsákot, amit etetéskor a kötőfékre felkötve anélkül etethetjük meg a lovakat, hogy egy szem zab elszóródna belőle, és nem is kell a földől enniük az állatoknak. A régi katonai felszerelések között (például bolhapiacokon) még olykor találkozhatunk olyan vízhatlan vászon vödörrel, amit laposra összehajtva szállíthatunk, használatkor pedig egyszerűen szétnyitjuk és ebből itatjuk meg a lovakat.
Gondolnunk kell a rossz időre is: ne csak teljes lótakarót, hanem az eső ellen védő, lovaglás közben használható munka-takarót is vigyünk magunkkal, amit pontosan a nyereg mögé lehet helyezni, így nem zavar a lovaglásban, mégis szárazon tartja a lovat. A megkötésre szánt vezetőszárakat a felmálházáskor akár a pokrócok vagy egyéb nagyobb csomagok rögzítésére is használhatjuk, így az sem utazik feleslegesen a célba érésig.
A manapság használatos perlon kötőfékek nem igazán alkalmasak a "bombabiztos" lómegkötésre, ráadásul csúnya és a ló számára kényelmetlen is, ha a kötőfékre kantározunk és így indulunk útnak. Sokkal praktikusabb megoldás a kötőfékkantár, amely bőrből készül, és a zablát egy pálcás lánc, vagy egy bőrszíj rögzíti a kötőfék oldalsó karikáihoz. Így megálláskor nem kell lekantározni, attól sem kell tartanunk, hogy lovunk hirtelen "meglép", amikor épp a kötőféket szeretnénk a fejére tenni, csak egyszerűen kicsatoljuk a zablát és máris kész a kantárból átváltoztatott kötőfék.
Ma már kaphatók olyan, kifejezetten túrázásra alkalmas mobil villanypásztor szettek, amelyekkel egyenként körbekeríthetjük lovainkat, mint ha csak egy boxban lennének, az áramot pedig egy kis akkumlátor szolgáltatja. Az egész csomag nem nagyobb, mint egy kétszemélyes minisátor összecsomagolva, és maximális védelmet nyújt részben a lovak elszökése, részben az éjszaka a táborunk felé közeledő kíváncsiskodó vadak ellen is.
Indulás!
Még egy utolsó pillantás a felszerelésekre, egy simítás a ló nyakán és a nyeregtáskák megigazítása - és máris lóra pattanhatunk. Irány a természet! Ne siessünk, nyugodtan szemlélődjünk és hallgassuk az erdő hangjait. Ha szerencsénk van, néhány kíváncsi őz is megbámul majd minket az erdőszélen, fácánok rebbennek fel hangos rikoltozással a bozótosból, riadt mezei nyulak szökellnek cikk-cakkban a tarlón. Aztán minden elcsendesedik, csak a lovak patáinak surrogás hallatszik az őszi avarban. A lovasok fejéből néhány perc után egyszerűen kihullanak a nyomasztó gondolatok, hogy átadják helyüket a teljes kikapcsolódásnak és a felhőtlen boldogságnak. Hát van ennél nagyszerűbb érzés ebben a mai rohanó világban...?
| | | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
